Bemutatkozások - Amelia

Sok ember abban a hitben van, hogy csakis ők léteznek, hiszen ezt kiskorukban bemagyarázzák nekik... És olyan buták! Hogy hihetik ezt el?A szemük előtt van az igazság! Tán ennyire vakok lennének? Igazán észrevehetnének minket.. De kik is vagyunk a "mi"? Azok a teremtmények, akiktől egész életükben félnek a halandók. Persze, nem mindenkitől kell, vannak veszélytelenek. Csak az a baj, hogy... Én nem ebbe a társaságba tartozok. Egy kegyetlen, veszélyes lénnyé lettem. Hidegvérrel gyilkolok. Vámpír, ez a megfelelő szó erre. És hogy mikor jöttem rá? Elmesélem..

Teljesen átlagos 11 éves lány voltam, nem érzékeltem a világ gondjait. Majd jött a baleset... Azon az estén nagyon boldog voltam, hiszen rátaláltam az új kedvenc filmemre. Hamarosan vége lett, és kimentem a konyhába dicsekedni, hogy milyen király dolgot fedeztem fel! Egy telefoncsörgés félbeszakította lelkes beszédemet... Az, amelyik az egész életemet megváltoztatta. A régi kis Sony telefonból kétségbeesett hangok szűrődtek ki, amit nem értettem. Következő pillanatban megtudtam, hogy a bátyám, motorbalesetben elhunyt. Erős maradtam abban a pár percben, melyet még a szüleim velem töltöttek. Természetesen a pár perc után kikelve magamból zokogtam. Olyan fájdalom vette körül kicsi szívemet, amilyen még soha sem. Ekkor... Ekkor az ínyemből éles szemfogak törtek elő, szemem az eredeti sötétbarna színe helyett skarlátvörösen ragyogott fel. Megijedtem, nem tudtam mit tegyek. Kifutottam poszterekkel "tapétázott" szobámból, egyenesen be a fürdőszobába. Hideg vízzel mostam meg az arcomat, abban reménykedve, hogy elmúlik az a különös dolog, ami történik velem. Szerencsém volt. Elmúlt minden.. Egy darabig. Pár év után, mikor elkezdtem a középiskolát, újra kezdődött. Egyre sűrűbben éreztem ezt. Majd egy nagyon jól sikerült este után, a suli leghelyesebb pasijával kötöttem ki. Az ágyamban.. Chh. A ruháink még rajtunk voltak. Éppen magára rántott. Nem a szájára tapadtam, hanem a nyakára. Éles fogaim átszakították puha bőrét. Behunytam a szemem, és csak szívtam az édes, vörös vérét.. Nem is tudom, körülbelül két percig mehetett mindez. Az ajtó hangos csapódással vágódott ki. A gondnok állt ott. Közelebb sietett, letépett a fiúról.

-Amelia, most azonnal tűnj el innen!-suttogott nekem kétségbeesve.-Mielőtt bárki más rájön! Pakolj, és tűnés!

Mit sem értve lépkedtem a szekrényemhez. A szívem nagyon fájt amiatt, hogy itt kell hagynom ezt az iskolát. Annyi minden jó dolog történt! Ezek mellett a mindennapos szekálások eltörpülnek. Az a pár év, amit itt töltöttem, lepergett a szemem előtt, mintha a halálom küszöbén lennék. Nekem tényleg azt jelentette, hogy meghalok, ezentúl egy senki leszek a többiek nélkül! Kikhez fogok fordulni ha baj van? A szüleim nem nagyon látnak szívesen.. Mi lesz velem? Érzelmekkel telve pakoltam ki a tömérdek fekete ruhámat. Két bőrönd telt meg velük. Búcsúzóul intettem a kedves öregembernek, s ezután kiugrottam az ablakon. Eltűntem az iskola történelméből, örökre. Tizenhat évesen az utcára kerültem. Egy évig ment a tipikus elszédítem, majd kiszívom az összes vérét, de szerencsére rátaláltam egy iskolára, melynek a neve "Misroch High School". Az erdő közepén feküdt, eléggé misztikusnak hatott a hajnali fényekben, melyek a "kastélyt" körülvevő fák ágai között szűrődtek be. Közeledtem a nagy vaskapuhoz, ami jóval magasabb volt az én 169 centimnél. Nem sokkal később fülsüketítő zajjal nyitottam ki. Oh, hello új vérellátmány!